Történt volt, hogy két napja először jöttem Spinant kollegával közösen bringával a munkahelyre, és lám, nyomban beszereztem a Délinél egy felütéses defektet. Jó ürügy volt arra, hogy az új, már sarokba beállított Vittoria Zaffiro külsőim értelmüket nyerjék, és bár levált a fél ujjam begye, húsom olajba mártódott, a végeredményért bőven megérte. 

A videó pedig nem a két szép szemem világával készült, hanem egy Nokia 5800-zal. Nagy az öröm, mert nem csak új telefon, de ha belegondolok, az első igazi mobilom, hiszen míg korábban nem láttam értelmét egy mindenféle felesleges funkciót magáénak tudó készülék beruházásának, addig mostanra eljutottam odáig, hogy azért mégiscsak elkélne egy-két ügyes húzás.

Mázli, hogy én ezeket ki is tudom használni, és nem villantásra használom az új kedvencet: ahogy jól fog jönni a kivételesen jó minőségű videofunkció életem pillanatait megörökítendő, úgy jó volt ma reggel gazdasági híreket hallgatni a rádióval, tegnap szabad ég alatt megkeresni műholdas térképen, hogy hol van a kiszemelt bringaszerviz, ahol belsőt akarok vételezni, kézírásfelismeréssel SMS-t írni haláli, a böngészés a nagyfelbontású screenen maga az álom, és mivel az újságírói vénámat sem tervezem egyhamar befagyasztani, hasznát fogom venni a diktafonnak is. Meg a 8 gigányi belső memóriának, meg a jó minőségű zeneplayernek. Meg még egyebeknek, amiket valószínűleg fel sem fedeztem - mindezt ráadásul 30 ronggyal kevesebbért, mint amennyivel számoltam. Úgyhogy öröm van.